Technikai elemzés

Ismerd meg a tőzsde működését és a kereskedéshez szükséges alapfogalmakat. Böngéssz a mélyebb szakmai tartalmak között és vesd bele magad a tőzsde világába! Tudj meg mindent a technikai elemzésről, opciókról, kötvényekről vagy a fundamentális elemzésről!

Tartalom letöltése pdf-ben:

Alakzatok

Chartok

Ciklusok

A részvények árfolyamai egy adott időintervallumon belül ciklikus jelleget mutatnak. A ciklusokat egy emelkedő trend, illetve az azt követő süllyedő trend építi fel. A ciklusokat a hosszabb idő alatt kialakuló elsődleges ciklusok, valamint az ezen belül kialakuló másodlagos ciklusok alkotják. Az elsődleges ciklusok általában öt másodlagos ciklusból épülnek fel, amelyekből az első három azonos irányú, míg a másik kettő velük ellentétes irányú.

Emelkedő trend esetén a minimumpontok összekötésével kapjuk a támaszvonalat, míg a maximumpontok összekötésével a csatornavonalat rajzolhatjuk meg. Csökkenő trend esetén a maximumpontok összeköttetésével kapjuk az ellenállásvonalat, míg a minimumpontok összeköttetésével a csatornavonalat ábrázoljuk. A trend emelkedő, ha a csúcsok egyre magasabban alakulnak ki, illetve a trend csökkenő, ha a mélypontok egyre alacsonyabban alakulnak ki. Ha az árfolyam a csatornából kitört és nap végére a felett vagy az alatt zárt, akkor áttörésről beszélhetünk. Az áttörés mértékének meg kell haladnia a 2%-ot, különben behalt kitörést láthatunk.

Elliott ciklusa

Az Elliott elméletén alapuló elemzési metódus szerint a piacok hullámszerűen mozognak. A mozgásokat alapvetően kétféle hullámszakaszra lehet osztani: emelkedő és korrekciós szakasz. Az emelkedő szakasz öt, míg a korrekciós szakasz három hullámrészből tevődik össze. Az emelkedő szakasz hullámainak csúcsai mindig magasabbak az előző csúcsoknál, míg azok a korrekciót el nem érik. Az Elliott hullámok fraktálszerűen viselkednek, tehát több kisebb Elliott hullám alkothat egy nagyobbat. Így a hullámokat vizsgálhatjuk rövid-, közép- és hosszú távú szemlélet szerint is.

Szabályos Elliott Ciklus

Szabályos Elliott Ciklus

Az Elliott hullámelmélet 9 hullámot különböztet meg, a legnagyobbtól a legkisebbig. Ezek angol elnevezései a következők:

  • Grand Supercycle
  • Supercycle
  • Cycle
  • Primary
  • Intermediate
  • Minor
  • Minute
  • Minuette
  • Sub-Minuette
Elliott hullámfajták

Elliott hullámfajták

A hullámelmélet működése

  • 1. hullám: Az első hullám megjelenése csak ritkán jelenti egy Elliott Hullám kezdetét. Mikor az emelkedő piacon az első hullám feltűnik, a gazdasági hírek még nagyrészt negatív hatásúak. Az előző trend még határozottan fennáll. A gazdasági elemzők még az alacsony jövedelem számításával vannak elfoglalva, a gazdaság még gyenge lábakon áll. A piaci szemlélet határozottan medve, a put opciók gyakoriak, valamint magas implikált volatilitás jellemzi az opciós piacot. Az emelkedő árfolyam hatására a forgalom egy kis mértékben növekszik, de nem eléggé ahhoz, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk rá.
  • 2. hullám: A második hullám egy árfolyam korrekció, és soha nem süllyed az első hullám kezdőpontja alá. A gazdasági hírek még mindig rosszak. Ahogy az árfolyam csökkenni kezd, újra a csökkenő piaci személet lesz úrrá. Azonban, ha mélyebben elemezzük a kialakult helyzetet, már találkozhatunk pozitív jelekkel: a forgalom alacsonyabb az első, mint a második hullám alatt, valamint a második hullám nem süllyed az első hullám 61.8%-a alá. Más szóval, az árfolyam korrekció az emelkedés 1/3-át nyeri vissza.
  • 3. hullám: A harmadik hullám általában a legnagyobb és a legerőteljesebb. A hírek most már pozitívak és a gazdasági elemzők növelni kezdik nyereségbecslésük mértékét. Az árfolyam gyorsan emelkedik, a korrekció rövid életű. Aki a „pull-back”-et várja, lemaradhat a rallyról. A harmadik hullám kezdőpontjánál még negatív hírekkel találkozhatunk, és a legtöbb befektető csökkenő piaci szemléletről beszél. Azonban a hullám középpontjához közeledve a befektetők ráébrednek arra, hogy egy új emelkedő trend vette kezdetét. Az első és a harmadik hullám aránya általában 1.618:1. Ettől kezdve beszélhetünk egy kezdődő Elliott Hullámról, hisz teljesültek az alapkritériumok.
  • 4. hullám: Az előző hullám erős emelkedésének korrekciója. Az árfolyam általában megnyúlt időintervallumban oldalazhat, azonban a negyedik hullám soha sem eshet vissza az első hullám tartományába. A forgalom jóval a harmadik hullám forgalma alatt marad. A harmadik és negyedik hullám időintervalluma azonos, míg a második és negyedik hullámé különbözhet.
  • 5. hullám: Az ötödik hullám a fennálló trend utolsó lába. A gazdasági hírek pozitívak és a piaci szemlélet bika. Sajnálatos módon ez az a pont, ahol a legtöbb befektető bevásárol. A forgalom alacsonyabb, mint a harmadik hullám alatt és a legtöbb momentum indikátor divergenciát mutat (az árfolyam új csúcsokat ér el, míg az indikátorok jelzői új minimumokat).
  • A. hullám: Az árfolyam kitér a csatornából. Az A hullám ideje alatt a gazdasági hírek még mindig pozitívak. A legtöbb elemző véleménye szerint ez még az emelkedő trend egy kisebb korrekciója. Néhány technikai indikátor együtt mozog a hullámmal. Az A hullámot megnövekedett forgalom, az opciós piacot emelkedő implikált volatilitás, valamint több nyitott pozíció jellemzi.
  • B. hullám: A B hullám az előző hullám korrekciója, mely során az 50%-át vagy a 61.8%-át nyeri vissza. Úgy tűnhet, hogy ez egy új, hosszú távú emelkedő trend kezdete lehet. Azok, akik jártasabbak a technikai elemzésben, a trendfordító head-and-shoulders jobb vállát látják kialakulóban. A forgalom alacsonyabb, mint az A hullám alatt. Ezen a ponton a gazdasági mutatók nem növekednek tovább, de valószínűleg még nem fordulnak negatívba.
  • C. hullám: A C hullámban az árfolyam erősen zuhan. A forgalom megnövekszik. A C hullám harmadik részénél már majdnem mindenkiben tudatosul, hogy egy új csökkenő trend kezdődött. A C hullám tipikusan akkora, mint az A hullám, de gyakran meghaladhatja az 1.618 szorosát is. Miután a C hullám az A hullám alá süllyedt, az Elliott Hullám lezártnak tekinthető.

Kereskedési jelzések

Az Elliott Hullám első két hulláma megfelelhet egy egyszerű trenderősítő alakzatnak is. Ha a 2. hullám nem esik az 1. hullám alá, valamint az első két hullám időperiódusának mértéke megegyezik a 3. hullám alatt eltelt idővel, akkor nagy valószínűséggel meghatározhatjuk a kitörés idejét és azt követően long pozíciót nyithatunk. A kitörést magas forgalom és gyakran rés kíséri. Eladási jelzést kapunk az ötödik hullám végéhez közeledve, mikor is a forgalom nagysága megnő, majd egy idő után meg is törik. A trendfordulóra azonban más formációk is figyelmeztetnek, de ezek kialakulása minimum 2-3 hetet vesz igénybe.

Emelkedő szakasz

Az emelkedő szakaszok nem mindig mutatnak szabályos Elliott Hullámokat, habár az esetek 80-90%-ában az első három hullám szabályosan alakul ki. A szabálytalanságnak három fő típusa van.

  1. Kiterjedt hullám (Extended Wave). Csak az 1, 3 és az 5 hullám lehet kiterjedtebb, mint a többi. A „kiterjedt” azt jelenti, hogy ezek a hullámok erősen megnyúlhatnak. Tehát ezek a hullámok további részhullámokból épülnek fel.
    Elliott kiterjedt hullám

    Elliott kiterjedt hullám

  2. Háromszög hullám (Diagonal Triangle at Wave 5). Néha az 5 hullám momentuma olyan gyenge, mint a 2 és 3 hullám együttesen. Ekkor az ötödik hullám egy háromszöget rajzol ki.
    Elliott háromszög hullám

    Elliott háromszög hullám

  3. Gyenge hullám (5th Wave Failure). Bizonyos körülmények között az 5 hullám olyan gyenge, hogy el sem éri a 3 hullám tetejét. Így egy dupla top alakzatot formál az Elliott Hullám csúcsán.
    Elliott gyenge hullám

    Elliott gyenge hullám

Korrekciós szakasz

Az Elliott Hullámokkal való kereskedés meglehetősen nehéz, ugyanis az esetek 60%-ában ismerhető fel megbízhatóan. A többi esetben a korrekciós szakasz eltér a szabályostól.

  1. Zig-zag. A szabályostól eltérően az A pont nem esik a 3 hullám alá, a B hullám az A hullám legalább az 50%-át, de legfeljebb a 75%-át visszaszedi . A hullám további részei már szabályosak, tehát a C hullám az A hullám 1.618- vagy 2.618-szorosa.
    Elliott zig-zag korrekció

    Elliott zig-zag korrekció

  2. Flat. Az A hullám szabályos, a korrekció B hulláma viszont egészen az A hullám csúcsáig tart. A C hullám ezért nem fog új minimumot elérni, hanem az A hullám minimumértékénél megáll.
    Elliott flat korrekció

    Elliott flat korrekció

  3. Szabálytalan. Ez a legszabálytalanabb korrekció. A B hullám meghaladja az 5 hullám maximumát. Rendszerint nem párosul nagy forgalommal a B hullám csúcsa, így az emelkedésnek hamar vége szakad. A C hullám szabályszerűen az A hullám minimumpontja alá süllyed. A B hullám az A hullám 1.5 vagy 1.25-szöröse, míg a C hullám az A hullám 1.62 vagy akár 2.62-szorosa.
    Elliott szabálytalan korrekció

    Elliott szabálytalan korrekció

  4. Háromszög. Ennél a korrekciónál a hullámokat 5 kisebb hullám alkotja. Ezek rendre az a, b, c, d és e hullámok, melyek egy háromszöget alkotnak. A kitörési pont a b-d egyenes áttörésénél van, ami a C hullám csúcspontja alatt van.
    Elliott háromszög korrekció

    Elliott háromszög korrekció

  5. Dupla három. Ezt a fajta korrekciót a fent említett 4 korrekció közül egy-egy alkotja, melyet egy közbeékelődött x hullám választ el egymástól.
    Elliott dupla három korrekció

    Elliott dupla három korrekció

  6. Tripla három. Ezt a fajta korrekciót a fent említett 4 korrekció közül 1-1-1 alkotja, melyeket két közbeékelődött x hullám választ el egymástól.
    Elliott tripla három korrekció

    Elliott tripla három korrekció

Csatornák

Gyertyaminták

Indikátorok

Rések

Trendek

Tőzsdei E-Learning rendszer

  • Tőzsdei Szakértők által összeállított tananyagok
  • Tematikus leckék, tesztkérdések és jutalmak
  • Azonnal használható kereskedési technikák

Ez egy teljesen átfogó tudást tartalmazó E-Learning rendszer a Forex-től kezdve az Opciós stratégiákon át egészen a kripto kereskedésig!

Akitváld Te is az E-Learning rendszert! Csak pár kattintás!

A Huntraders E-Learning rendszere számos profi kereskedői tapasztalata alapján lett összeállítva úgy, hogy a résztvevők valós, az éles kereskedésben használható tudást szerezzenek meg rövid időn belül. A számos kidolgozott és tematikusan összeállított tananyagban minden szükséges tudás és információ megtalálható amire az összes tőzsdei kereskedőnek szüksége van.

A teljes E-Learning rendszer elérhető a Huntraders Tagsággal!

További elérhető tőzsdei tananyagok

Aktiváld Tagságodat és használd azonnal az E-Learning rendszert: