Rólunk

A Huntraders egy profi, független kereskedők által megalkotott online tőzsdei oktatóközpont és közösségi tér, ahol kezdő és haladó kereskedők is olyan tudásra tehetnek szert az E-Learning rendszerbe integrált oktatóanyagok segítségével, amit az éles kereskedések során kamatoztatni tudnak!

Mi, a Huntraders csapata 2007 óta azon dolgozunk, hogy a pénzügyi élet szereplőit olyan tudással lássuk el, amelyhez eddig csak egy szűk réteg férhetett hozzá.

A Huntraders - korábbi nevén BetBulls - megalapításával hazánkban elsőként osztottuk meg ingyenesen a tőzsdei kereskedéshez - és azon belül a technikai elemzéshez, a részvény- valamint az opciós kereskedéshez szükséges alapinformációkat, szakítva az eddigi hagyományokkal és bárki számára elérhetővé téve a kereskedéshez szükséges elengedhetetlen alaptudást!

A több mint 15 éve tartó folyamatos fejlődés alatt számos saját fejlesztésű tőzsdei döntéstámogató szoftverrel és kiadvánnyal igyekeztünk segítséget nyújtani a kezdő és haladó kereskedőknek egyaránt, amelyek nagy része a mai napig ingyenesen elérhető.

A folyamatos szakmai támogatással és a közérthető, ingyenesen rendelkezésre bocsátott tananyagokkal, személyes oktatással és szakmai események, előadások rendszeres szervezésével méltán érdemeltük ki, hogy azoknak, akik megtakarításaikat a tőzsdén kívánják gyarapítani, és ehhez szeretnének biztos tudást szerezni, Mi, a Huntraders vagyunk az első lépés!

A sokéves tapasztalattal a hátunk mögött megbizonyosodhattunk arról, hogy hazánkban hiányoznak a szakmai tartalmak és a sikeres tőzsdei kereskedéshez nélkülözhetetlen alapszintű oktatás.

Tíz évvel a megalakulásunk után, 2019-ben két magyar független kereskedő összeállt, és célul tűzte ki egy olyan közösség megteremtését, amely egyenlő módon biztosítja a résztvevők számára a tanulás lehetőségét, aminek alapvető feltétele egy átfogó, rendszerezett tőzsdei szakmai tudástár.

 

Huntraders Közösség

Kezdő és haladó kereskedők online oktatórendszere

 

A nemzetközi trendeknek megfelelően Magyarországon is rohamosan nő az igény a szakértők, tapasztalt tréderek által összeállított oktatóanyagok iránt. Felismertük, hogy a strukturált tanulás, elemzés és stratégiatervezés a sikeres kereskedés építőkövei. A Huntraders Közösség célja a jelenlegi tőzsdei oktatás minőségének a javítása, a kereskedési teljesítmények fokozása, az innováció és tudástranszfer népszerűsítése és egy olyan dinamikusan fejlődő magyar tőzsdei közösség létrehozása, ahol minden érdeklődő megtalálja számításait

A Közösség fejlődését nagy mennyiségű oktatási anyaggal és rendszerezett szótárakkal és segédletekkel igyekszünk elősegíteni, ezzel támogatva a leendő kereskedők első lépéseit és pénzügyi sikereit!

Jelenleg a Forex kereskedéstől kezdve a kötvények és kriptovaluták világán át egészen a kockázatkezelésig minden témakörben biztosítunk már tananyagokat, hogy minél szélesebb körben tudjuk az újonc kereskedők pályáját egyengetni!

 

 

Közösségünk

 

 

{{ contactError ? 'Hiba történt!' : 'Köszönöm, megkaptam leveled!' }}

Igyekszem mihamarabb válaszolni, addig is böngéssz nyugodtan az oldalon! - Csaba

Hiba történt, kérjük próbáld újra!

Kérdésed van a szakmáról, oktatásról vagy befektetésről? 
Hívj minket nyugodtan: +44 7595 737760 vagy

írj nekünk bátran!

Lámfalussy Sándor

Az euró atyjaként ismert Lámfalussy Sándor kétség kívül napjaink nemzetközi pénzügyi életének egyik legmeghatározóbb alakja. 1949-ben a fiatal magyar emigráns, Lámfalussy Sándor egy bőrönddel a kezében és néhány dollárral a zsebében érkezett Belgiumba. Nem egészen ötven évvel később pedig ő nyújtotta át a nyomdának a második legjelentősebb nemzetközi valuta, az euró első bankjegyterveit.

https://en.wikipedia.org/wiki/Alexandre_Lamfalussy

Thomas Peterffy

Péterffy Tamás 1965-ben érkezett az Egyesült Államokba, pénz és nyelvtudás nélkül, jelenleg pedig a világ 82., az USA 31. leggazdagabb embere, a sikeres tőzsdei árjegyzés, illetve az elektronikus tőzsdei kereskedés atyja a Wall Streeten, az Interactive Brokers alapítója és fő tulajdonosa. A Forbes szerint a vagyona meghaladja a 11 milliárd dollárt.

https://en.wikipedia.org/wiki/Thomas_Peterffy

Nicolas Darvas

Nicolas Darvas az egyik legámulatbaejtőbb Wall Street-i legenda, több sikeres könyv szerzője és az egyetlen magyar, akinek egy ismert indikátor viseli a nevét, a Darvas Box. Kereskedésében olyan részvényeket vásárolt, amelyek 52 hetes maximumok fölé emelkedtek. Kereskedési módszerének köszönhetően 1957-58-ban 18 hónap alatt 2,4 millió dolláros profitra tett szert.

https://en.wikipedia.org/wiki/Nicolas_Darvas

André Kosztolany

André Kostolany magyar zsidó származású tőzsdeguru és spekuláns. A világ egyik legnevesebb tőzsdei szakértője. Fiatal kora óta Párizsban élt, de sok időt töltött New Yorkban is. Tizenkét könyve kilenc nyelven kb 1.5-2 millió példányban fogyott el. Évtizedek óta világszerte keresett előadó, neves gazdasági lapok állandó szerzője.

https://en.wikipedia.org/wiki/Andr%C3%A9_Kostolany